Egy kunyhó margójára…

… hisz még friss az élmény, ülepednie kell. J

Tegnapi napon egy nem szokványos izzasztókunyhó szertartáson vettünk részt Shaman Hawk vezetésével a Karabaksa tanyán.  Hawk bemutatását rábíznám egy video riportra.

Eleddig a kunyhók elég merev szabályok szerint zajlottak. Hawk bemutatta, hogy működhet ez szabadabban is, nem kell mindig ragaszkodni a szabályokhoz. Illetve azt is megmutatta, hogy van létjogosultsága a változásnak, változtatásnak, hisz az élet is maga a változás.

fire

Ez egy csendes, de szokatlanul erős kunyhóra kerekedett. Első és legnagyobb változás, hogy egyszerre az összes követ bekérte, azaz egy kör volt csak. Nem volt olyan forróság mint egy „hagyományos” több körös kunyhóban, viszont míg ott a körök között érkezik némi friss levegő, addig itt nem. A másik újdonság az éneklés teljes hiánya volt. Sem ének, sem dob, sem csörgő. Csak a víz surrogása, a bent levők lélegzete és az imák hangja. Ez szintén nehezített rajta, hisz ha énekelsz, akkor az egyrészt segíti a légzést, másrészt segít elérni egy módosult tudatállapotot elég gyorsan. De itt…. Nos itt nem volt más lehetőség, mint végig „jelen lenni” és másképpen átlépni. Emberes próba volt.

hawkA körök itt imakörökből épültek fel. Azaz éneklés helyett egy egy kör abból állt, hogy sorban mindenki elmondott egy imát. Minden ima után víz került a kövekre, majd ha az imakörnek vége lett, a szellemeket megkérte, hogy fogadják be ezen imákat. Majd jött az újabb imakör. A szertartás végén mindenki kijött, viszont aki akart, utána még vissza ülhetett a kunyhóba. A maga szerény hangvételével, csendes szertartásával elég mély erőket mozgatott meg eme kunyhó. Ahogy Hawk fogalmazott, ez egy közösségi kunyhózás volt, azaz nem egy határozott szertartás céljával.

És ami egy számomra igen erős megközelítése volt a kunyhónak, illetve a kunyhóban zajló folyamatoknak. Az izzadságot, mely belőlünk fakad a kunyhóban, a föld magába szívja. Azaz egy részünket, mely belőlünk fakad. Itt egyre mélyebbre kerül, bele kerül a fűbe, a fákba, növényekbe, ezáltal bele kerül a vízbe is melyben úszunk és az esőbe is. Aztán újra magunkhoz vesszük…  Ez még inkább közelebb hozta a kunyhózást hozzám és a jövőben olyan kunyhó nem lesz, ahol ez ne lebegne a szemem előtt. Remélhetőleg lesz még alkalom Hawk kunyhóján részt venni a jövőben, illetve megtapasztalni a kunyhózás eme stílusát. Valahogy a magaménak érzem.

Aho!

hawkandim

Share

Minden vélemény számít!